festmény, álom, ember, figuratív, mementomori, halál, kék, sárga, olaj, átlátszó, transzparens, nyugodt, túlvilág, szürreális
Megjegyzések:
Az alvás az emberi élet mindennapjainak fontos és elengedhetetlen része. Jó esetben a napjaink 1/4- ét ebben az öntudatlan állapotban töltjük és ha megvonjuk magunktól a pihenés ezt a fajta változatát, akkor keservessé válik az ébrenlétünk. Érdekes jelenség, hogy ebben az öntudatlan állapotban az ember képes belépni egy másik valóságba, amit úgy nevezzünk, hogy álom. Ebben a szürreális világban új terek, dimenziók nyílhatnak meg számunkra. Különös események történhetnek meg velünk, ennek köszönhetően új tapasztalatokat szerezhetünk, találkozhatunk elhunyt szeretteink képeivel, szembesülhetünk a félelmeinkkel, egyszóval elmélyülhetünk önmagunk világában. Nem csoda, hogy az álmaink funkcióját, miben létét számos tudós kutatta, mint például Freud, vagy tanítványa Jung, aki mesterének módszereiből kiindulva eljutott népszerű elméletéhez a kollektív tudatalatti definíciójához. Saját, illetve betegei álmaiban a közös archetípust kutatta. A 19 sz. vége és a 20-sz. elejétől fogva számos művészeti csoport, és neves képviselői újult lelkesedéssel kezdett el érdeklődni a tudatalattijuk és álmaik iránt, hogy belső világukból merítve vissza tudják adni a tapasztalaton túli, transzcendens világot. Gondoljunk csak a 19.-20. század nagy izmusainak hullámaira, a Szimbolizmustól a Szürrealizmusig. Azonban egyes művészeket az alvó ember látványa ragadt meg, mint például Andy Warholt. Warhol az 1964-es Sleep című kísérleti avantgárd filmjében, John Giornot alvás közben ábrázolja. Az alvó embert hosszú időn keresztül, különböző szemszögből figyelhetjük meg, amely egyszerűsége rámutat ennek az állapotnak a komplexitására, intimitására. Jovián György a Pallum Mariae című 2011-ben készült melankolikus festményén nem lehet eldönteni, hogy egy kórházi teremben magára maradt alvó vagy egy halott embert látunk a képen. Sok esetben az elmúlás és a halál tematikájával foglalkozó művek morális, univerzális kérdéseket vetnek fel, amelyek nem egy adott korhoz kötöttek, hanem minden kor emberének szólnak. Ifjabb Hans Holbein a haláltánc című 1524-26 között készült fametszett sorozata a „memento mori” középkori érzésvilágból és hagyományaiból fogant. Azonban a haláltánc sorozat többről szól, mint a könyörtelen halál ábrázolása. Társadalmi mondanivalóval is szolgál. A halál előtt mindenki egyenlő. Sem a gazdagság, sem a hatalom, sem a tudomány, sem a vallás nem véd meg minket a haláltól. A Holland Aranykor idején a népszerű Venitas csendéletek, azzal a céllal emlékeztetnek az elmúlásra, hogy a tudatosítsuk magunkban az életünk minden egyes percét. A halál, álom tematikájával foglalkozó művészek sok esetben a saját korukban végbe menő hirtelen, nem feltétlenül pozitív társadalmi, kulturális változásokra reagálnak. Úgy gondolom, hogy az én elsődleges motivációm is visszavezethető a korunkban észlelhető nyomasztó elvek elterjedésére, amit a hatalmon lévő vagy felülemelkedő populista pártok előszeretettel hirdetnek. Annak reményében, hogy hatalmat gyakorolhassák mások felett a kis embereket, különböző osztályokat, közösségeket, egymás ellen hangolják. Mielőtt az ilyen buzdításnak beadnánk a derekunkat, gondolkozzunk el Bibó István szavain, aki szerint a hatalom gyakorlásának a vágya a másik ember felett visszavezethető a halál tudatunk okozta lelki elferdülésekhez. A sorozat inspirációja az életem egy intim pillanata volt, amikor a barátomat alvás közben figyelhettem meg. Ez a látvány kísértetiesen emlékeztetett Adrian Mantegna: A halott Krisztus siratása című művére. Az alvó ember látványa külső szemszögből látva, emlékezthetet minket egy halott emberre, aminek bizonyítékául a köznapi nyelvhasználatban is találhatunk kifejezéseket. A „nyugodjon békében”, „szép halála volt, álmában hunyt el”, „olyan békésen fekszik, mint ha csak aludna” kifejezések a szép, fájdalommentes halálra utalnak. Én azonban nem csupán alvó, hanem álmodó embereket ábrázolok. Az átlátszó emberek arra a csodálatos képességünkre utalnak, amikor képesek vagyunk átlépni a saját valóságunk határait és nap mint nap szembe nézni egy ismeretlen világgal. A valóság komplexitása reményt és bátorságot nyújthat arra, hogy szembe nézzünk és elfogadjuk azt a megváltozhatatlan tényt, ami minden embert egyenlően érint, még pedig az, hogy egy napon mi is megszűnünk létezni, vagy még sem? Elődjeimhez csatlakozva az új projektemben egy sajátos, kedves Memento Morit jelenítek meg a festményeimen. Amelynek célja a halálra való emlékeztetésen túl, a valóság komplexitására való rámutatással a remény adás és biztatás arra, hogy képesek legyünk megbirkózni a haláltudatunkkal és azt előnyünkre fordítsuk.
Reality, Andris
Szilágyi JúliaÉv: 2025
Méretek: 80 x 100 cm
Technika: olaj, vászon
Ár: n.a.