Szubjektív bukolika – Hermkens Edit képeiről

Dr. Váraljai Anna művészettörténész, egyetemi adjunktus

Bár Hermkens Edit teljesen más szakterületről, felnőtt fejjel érkezett a képzőművészet világába, az alkotó tevékenység gyermek kora óta mindennapjai része. Néhány évvel ezelőtt iratkozott be a Szegedi Tudományegyetem Rajz-és művészettörténet Tanszékének festő szakára, ahol professzionális ismeretekre tett szert, és autodidakta festőből hivatásos művésszé vált. Expresszív, pasztózus ecsetvonásokkal felhordott állat-portéi, víziószerű, mégis testes tájképei a magyar festészet történetében komoly hagyománnyal rendelkeznek, ugyanakkor kortárs művészetünknek nem épp „legdivatosabb” műfajai. Paradox módon éppen a hagyományos műfajok és toposzok újra értelmezése jelöl ki számára sajátos helyet a kortárs magyar művészetben, melyben a magyar táj, a jellegzetesen magyar háztáji állatok nem egy historizáló tradíció utánérzései, hanem szubjektív mitológiák. Az alföldi táj atmoszférája és az organikus formákká stilizált állatok a személyes tragédiák, a belső vívódások metaforái, lét-szimbólumok. A festő életformája nem választható külön alkotói tevékenységétől, a művész ugyanis a világtól távol, a Csongrád-megyei tanyavilágban él. Az urbánus közeggel igen kevés kapcsolódása van, tudatosan vállalt szecessziója, „kivonulása”, természet közeli létmódja kerüli a városi zajt és tempót. Zárt közegében a természet kiszámítható/megbízható rendje inspirálja, az ad számára biztonságérzetet. Hermkens Edit művészetének tematikus előképei a 19. századi magyar táj festői, ugyanakkor szellemiségében sokkal közelebb áll a Nyolcak és az aktivisták bukolikus festészetéhez (pl. fürdőző-képeihez), amelyben a civilizációtól elforduló ember kivonul a természetbe, s ezzel a szimbolikus gesztussal természeti lényként definiálja önmagát. A nyugtalanul kavargó állatcsordák, a nézővel interakcióba lépő, premier plánban megfestett állatfejek, az idegesen tekergő birkák, marhák és disznók azt a benyomást keltik bennünk, hogy ők szabadjára eresztett érzelmeink metaforái. Amit ő/mi „nem engedünk meg magunknak”, azt ők megteszik helyettünk. Szenvedélyesek és vadak, „igazi állatok”. 

Hermkens képei láttán az első benyomásunk a meghökkenés: humoros, vagy ijesztő/ fenyegető-e amit látunk? A vitus táncot járó, vicsorgó birkák, malacok vajon aggasztóak, (a természeti csapások előtt bolydulnak így meg az állatok) vagy inkább nevetségesek, mint az idomított cirkuszi állatok? Ez a meghökkentés a groteszk művészi eszközének alkalmazásából fakad, melynek a festő nagymestere: a fenséges és az ijesztő, az eltúlzott formákat kifinomultan csepegteti nézője elé.

A pszichológiai érzékenységen túl Hermkens Edit eredetien és kicsit sem didaktikusan társadalom kritikus is: állatalakjai az érzelmek felvállalásáról, a társadalmi korlátok átlépéséről, ösztönösségről és természetességről „beszélnek” nekünk úgy, hogy igazából nem is tesznek semmit, hanem „pusztán” léteznek ezeken a képeken. Gesztus értékű, keresetlen felmutatásuk (ami mögött számtalan értelmezési réteg bújik meg) Hermkens legnagyobb művészi manővere. Képi világa vizuálisan is teljesen egyedi: gesztusosan vaskos ecsetvonásai, impresszionisztikusan egymás mellé rakott színmezői senkivel össze nem téveszthetővé teszi alkotói profilját. Ez az eredetiség a művész önazonosságából fakad: életmódja, érdeklődése és festészete sosem válik el egymástól. A kiállításra kerülő munkák egy koherens sorozat darabjai, ahol a válogatás szempontja a „szubjektív bukolika” hívószó volt. A méretükkel is letaglózó olajképek és a kisplasztikák csak első látásra szemet gyönyörködtetőek; valójában veszélyesek, mert általuk az elementáris erejű természet követeli vissza az őt megillető helyet a kortárs kultúra szimbolikus tereként is felfogható „white cube”-ban. Nagyon fontosnak tartom a kiállítás megvalósulását nem csak a művész tehetségére való tekintettel, hanem mert a Budapest centrikus kortárs művészeti szcénában meg kell szólalnia a saját regionalitására reflektáló hangnak, és meg kell jelennie a regionalitás kliséktől és sztereotípiáktól mentes motívumainak is.

Váraljai Anna

Szeged, 2022