Témáim a tájban, vagy önmagukban ábrázolt épületek, terek egymásba játszó szerkezeti szépségei, s a múlt, a történelem rekvizitumainak, emlékeinek sejtelmes, filozofikus, olykor mitologikus átírása, sajátos látásmóddal. Eltávolodva a látható valóság megörökítését célzó törekvéseimtől a szubjektív érzés- és hangulatvilág irányába, az elvont valóság megjelenítés felé.  A megközelítés során fontos szereppel bír a megvilágítás, az ahhoz szorosan kapcsolódó szín- és fényviszonyok kifejezése, de mindenképp a harmónia jegyében.

A táji elemek statikus jellegét egyfajta egyéni látásmóddal igyekszem izgalmassá, mélyebb tartalmat hordozóvá tenni a jellemző jegyek kiemelésével. A festékszín képes megjeleníteni a látható fény belső színességét, gazdagságát, intenzitását, amit ugyanakkor az ember érzelmi telítettségként is megélhet a képeket nézegetve. A különös a művészetben, így a festészetben is az, hogy a mű elkészültével maga az anyag, a szín, a tónus, a pont, a vonal – tehát a konkrétum, a megfogható és tapintható jelenség – válik színtiszta, tömény „szellemhordozóvá”, vagyis úgynevezett szellemi tartalommá.

A képeimen a valós szín- és tónusbeli értékek visszaadása kifejezetten az egyéni elgondolás, de inkább érzés- és indulatvilág expresszivitásával párosul. A komplementer színek, vagy a hideg-meleg színpárok tudatos használata, a fényviszonylatok, vagy épp a fényben való oldottság hangsúlyozása a képek érzelmi intenzitásának fokozását, az erőteljesebb képi dramaturgia megvalósulását szolgálják. A táj csak kiindulópontja e sajátos misztériumoknak, melyek az alkotó ember bensőjében zajlanak.

„Murányi Teréz művei a Kárpát-medence misztikus hajlamait, sejtelmességét, végletes indulatvilágát mutatják fel, Mednyánszky erős képiségét idézve, észak géniuszának a jegyében - mondhatnánk Hamvas Béla nyomán. A képek jellemzője a fojtott, de határozott színkezelés, a markáns felületképzés és a lazúros rétegek együttes használata.”    -    Tarnóczi József festőművész 

Mestereim: Szűcs Árpád,  Nagy Károly és Gonda Zoltán.