Muhi Sándor

(sz. 1945. május 28, Szatmárnémeti)

Apja jogász, anyja tisztviselő. A kolozsvári Pedagógiai Intézet rajztanári tagozatának (1966), valamint a bukaresti N. Grigorescu Képzőművészeti Intézetnek abszolvense (1982). Felesége: Ágopcsa Marianna (1979) újságíró, művészettörténész, leányuk: Muhi Csilla, a szatmári Kölcsey Ferenc Főgimnázium történelemtanára.

Grafikusművész. Tagja a Romániai Képzőművészek Szövetségének, a Barabás Miklós Céhnek. 1968-tól számos megyei, országos, nemzetközi tárlat résztvevője, egyéni kiállításokat rendezett Szatmárnémetiben, Nagykárolyban, Bukarestben, Kolozsváron, több magyarországi településen. Tusrajzok, metszetek, kollázsok, monotípiák, karikatúrák, tervezőgrafikai munkák, plakátok, könyvborítók, szórólapok készítője, katalógusok szerkesztője, a Szatmári arcképek sorozat szerzője, a Hejcei Nemzetközi Alkotótábor örökös tagja (2008), a helység tiszteletbeli polgára (2010), karikatúráival több díjat (1977-78) nyert. Volt a Képzőművészek Szövetsége Szatmár Megyei Fiókjának elnöke, az elnökség vezetőségi tagja, munkái több hazai és külföldi köz- és magángyűjteményben megtalálhatók.

Néhány grafikai sorozata: Bohócok (1973), József Attila illusztrációk (1975), Gyermekrajzok üzenete, számok világa (1984), Olga és én (1987), Madárijesztő (1992), Kortárs közhelyek (2012), A pillepalack kalandja (2013), Az élet szép (2015), Szamolcs, a szamosi szörny (2018), Ágak-bogak, emberek (2019), Kéregképek (2020).

Tanár. 53 éven át (1967-2020) tanított számos oktatási intézményben, többek között a Nagybányai-, Nagyváradi Egyetem, a BBTE Kihelyezett Tagozatán. 1984-ben 1-es tanári fokozatot szerzett. A megalakulásától tagja volt az RMPSZ Tudományos Tanácsának (2003-2021), módszertani cikkei, tanulmányai olvashatók a Magiszter, magyaroktatás.ro, Országos Széchenyi Könyvtár, az OPKM (Országos Pedagógiai Könyvtár és Múzeum), a MÓDSZER-TÁR oldalain. Szerzője a Tíz év krónikája című kiadványnak (1992-2001, Szatmárnémeti), a Rajzoljunk együtt (BBTE Szatmári Kihelyezett Tagozat, 2000) és a Szemléltetők (Évkönyv, 2009. BBTE, Szatmári Kihelyezett Tagozat, DVD) módszertani munkáknak, valamint a Ne magyarázd, mutasd! módszertani kötetnek (2023, Limes Kiadó, Kolozsvár). Tanárként elnyerte az Ezüstgyopár-díjat (2003), a Gheorghe Lazăr Diploma első fokozatát (2007), Az Apáczai-díjat, valamint annak ezüst, arany és gyémánt fokozatát (2004, 2010, 2016, 2022), és több jubileumi RMPSZ emlékérmet (2011, 2017, 2022). A tanítványai országos és nemzetközi versenyeken több kitüntetést, oklevelet szereztek, munkáikkal szatmári kiadványokat: Az én dalom, Hattyúleány (Hírlap Könyvek, 2007) illusztráltak. Szatmárnémetiben, Kolozsváron, Budapesten több tudományos tanácskozáson, konferencián vett részt előadóként, több mint száz tudományos dolgozatot – diplomamunkák, államvizsga dolgozatok, fokozati dolgozatok – irányított vizuális nevelésből román és magyar nyelven.

Helytörténész. Írt Városismertetőt (Szatmárnémeti, 2001, 2003). Több könyvet, cikk-sorozatot írt a témakörrel kapcsolatban, amelyeket különböző helyi – Szatmári Hírlap/Szamos, Új Szamos, Szatmári Friss Újság, Szatmári Kalendárium, évkönyvek – és országos kiadványokban valamint világhálós oldalakon tett közzé. Az Azt írja az újság (Identitas, 2000, Debreczeni Évával) eseménynaptárnak, a Szatmári séták (2018, Szatmárnémeti) című kötet szerzője, szerkesztője. Megalapulásától tagja volt az Erdélyi Magyar Értéktár Bizottságnak (2015-2021). A YouTube csatornáján (2015-) eddig 150 saját készítésű helytörténeti jellegű kisfilmet tett közzé.

Művészeti közíró. Művészettörténeti, műkritikai írások, tárlatkrónikák, tanulmányok, kismonográfiák szerzője, rendszeresen közöl ilyen tárgyú cikkeket, kollégák kiállításait, csoportos tárlatokat nyitott meg Szatmárnémetiben, Nagykárolyban, Nagybányán, Nagyváradon, Kolozsváron, Zilahon, Miskolcon, Százhalombattán. A Sugárút negyedéves kulturális és társadalmi folyóirat képzőművészeti rovatának a szerkesztője (2015-).

A Képzőművészeti élet Szatmáron (2004) Szatmárnémeti és a Nagykárolyi Esperesi Kerület római katolikus templomai (2000, 2003), Építészet Szatmáron (2008), Szatmári szobrok, emléktáblák (2010), valamint a Balla József (1985), Sarkadi Sándor (2013), Haller József (2014), Mezei József (2015) kismonográfiák szerzője, Az Új Hét rendszeres munkatársa (2020-), ahol eddig száznál több írást tett közzé.

Több alkalommal részesült még elismerésben: Szent-Györgyi Albert Emlékportré-díj (1994), dr. Scheffler János díj (2004), a Szatmári Kiadói Év díjai (2013, 2015) Bocskai-díj (2019), Ezüst Tulipán-díj (2022).