Lovász Erzsébet Veronika
festőművész
Lovász Erzsébet művészete a ’80-as évek második felében bontakozik ki s veszi fel karakterisztikus vonásait. „Festőként a modernek közül Gauguin, Chagall, valamint Paizs Goebel harmincas évek eleji művészetét érzi magához közelállónak, a maiak közül Molnár Sándor barokkos lendületű színgazdag festészetét. Kötik szálak kétségtelenül nemzedéke újexpresszionista híveihez is, ez a rokonság azonban, ha stilárisan érzékelhető is, festészete személyes indíttatásáról vajmi keveset árul el.” (Mezei Ottó) Képciklusokban gondolkodó, vizionárius festő. Olajjal, vegyes technikával és tussal dolgozik. Egyéni ikonográfiát követő különböző témái, úgymint az Édenkert bestiáriuma, a Variációk a Tudás fájához, a Szent Sebestyén, a Kapcsolatkeresők, A csiga repülése, A Hegy, Látók, Virrasztók, XXI. századi ikonok, Juhok és pásztorok stb. sorozatok darabjai, végeredményben egy nagy problémacsaládot alkotnak, ahol Lovász rendkívül szenvedélyes hangon szól „az emberi faj korunkbéli szellemi, erkölcsi leromlottságának” (M. O.) állapotáról, sorsdöntő pillanatairól, tudatalatti világáról és belső küzdelmeiről.
