Papp Anita

Festőművész

Művészeti gyakorlatom a klasszikus figuratív festészet hagyományának kortárs újraértelmezésére épül, ahol a formai letisztultságot szürreális torzításokkal bontom meg. Festményeim az emberi lét érzelmi és pszichológiai dimenzióit tárják fel, különös tekintettel a nosztalgia, a magány, a szorongás és az elidegenedés tapasztalataira. Munkáim középpontjában az érzelmek ambivalenciája áll: miként létezhet egymás mellett és egymásban a szépség és groteszk, a harmónia és disszonancia, a vágy és taszítás. A klasszikus formaideálok és a kortárs érzékenység között feszülő párbeszéd révén e kettősségek esztétikai és filozófiai rétegeit kutatom. Erősen hatnak rám a görög és római mitológia, mint Apolló és Daphné, vagy Erósz és Pszükhé történetei, amelyek a szenvedély és veszteség, vonzalom és elidegenedés örök feszültségeit fogalmazzák meg, kifejezve az emberi lélek és test törékeny, dinamikus viszonyát. A munkafolyamat során tükröződő és torzító felületekkel, például hajlítható krómozott rézlemezekkel kísérletezem, ahol a tükröződő felületen véletlenszerűen elúszó formák adják a festményeim alapját. Legújabb sorozatom a reneszánsz és a barokk Vénusz-ábrázolások időtlen szépségét értelmezi újra a modern töredezettség eszköztárával. A fluid mozdulatokkal és vibráló színekkel megjelenített alakok dinamikus, érzékeny felületeken bontakoznak ki, ahol a klasszikus esztétika időtlen harmóniája érintkezik a kortárs lét komplex érzelmi és érzékszervi kihívásaival. Filozófiai ihletésem Freud, Jung, Schopenhauer, Nietzsche és Byung-Chul Han műveiből merítkezik. A tudattalan vágyak és archetípusok kérdéskörei, az identitásválság és az én széttöredezett, illuzórikus természete központi témák műveimben. Han kritikája a sterilizált, fogyasztható szépségről alapvető hatást gyakorolt alkotói gondolkodásomra, arra ösztönözve, hogy visszaállítsam a szépség feszültségét és misztikumát. Az alakok torzulása és töredezettsége a klasszikus szépségeszmény és a modern identitásválság vizuális metaforájaként működik, amely a fenséges és a groteszk határán egyensúlyozik. Alkotásaimban az ábrázolt testek elvonatkoztatnak a hagyományos szépségideáloktól, miközben mégis az érzékiség médiumai maradnak. A testek töredékessége és torzulása a "túl sok láthatóság" elleni ellenpontként működik, miközben a klasszikus Vénusz-ábrázolások archetipikus vonzerejére is reflektál.

Budapest